Anyám szerint én egy álomvilágban élek és folyton légvárakat építek.Bevallom igaza van,csak ő ezt mint negatívumként jeleníti meg,mint egy hibát bennem.
Talán emiatt nem értettük meg egymást soha,ő a két lábon járó racionalitás,én meg az álmodozó,valóságtól elrugaszkodó kislány,aki hisz a mesékben.
Sokáig próbáltam olyan lenni,amilyen ő maga, próbáltam elnyomni magamban ezt az oldalt és erősnek racionálisnak lenni...de mondanom sem kell...sosem sikerült.Pontosabban elhitetni másokkal igen,csak mélyen belül sosem váltam azzá.
Beláttam.
Én hiszek a sorsban,a szerelemben első látásra,ami örökké tart és a hercegben,aki fehér lovon érkezik.Hiszem,hogy létezik egy életen át tartó boldogág,amit igenis meg lehet kaparintani.
Pont ez okozott mindig is szenvedést és lelki válságot,hogy hittem és hiszek ezekben a dolgokban,de sosem értem el őket.És milyen világ az,ami elém tárja a lehetőséget de sosem kaphatom megl?
Naív vagyok érzelmileg,ésszel nem, de a szívemben igen, eltudom hinni,hogy valóra válhat a mesém és akárhány csalódás ér,én mindig hiszek benne.
Mindig azt mondom mindenkinek,hogy amíg én hiszek benne,hogy megtalálom,addig mért érném be kevesebbel???Majd ha egyszer nem hiszek már benne,akkor köthetek alkut az élettel,de addig nem teszem meg.
Most egy fantasztikus álomba csöppentem bele,amiről naív módon hiszem,hogy örökké fog tartani.Ésszel sokszor kontrolálni próbálom magam,kételyeket ébresztek magamban de minek áltatom magam:hiszek benne,reménykedem benne és akarom,hogy a mesém örökké tartson.
Nem tudom,hány ember hisz abban,hogy létezik olyan kapcsolat,ahol a szerelem nem múlik el,azt mondják ilyen nincs,hogy idővel elmúlik és szeretet marad utána.Én hiszem,hogy van és ezt kerestem mindig.És attól félek addig fogom keresni,amíg nem találom meg.Ha nincs ilyen,akkor soha nem fogok rálelni de hinnem kell benne,hogy legyen célom,amit el akarok érni.
Miért ne létezhetne minden más is,amit megálmodtam?
