Ma meggyőztem magam arról, hogy feladni nem szégyen. Ne kockáztass! Ne változtass! Csak semmi dráma, ennek nem most van itt az ideje. De az okaim nem is okok, csak kifogások. Valójában csak bujkálok az igazság elől, az igazság pedig az, hogy félek. Félek, ha egy pillanatra is engedek a boldogságnak, a világ megint összeomlik körülöttem, és nem tudom, hogy azt túlélném-e?
Ez az álom sokkal rosszabb volt,mintha meghalna körülöttem 100 ember.Hogy miért? Hogy mondod el valakinek, hogy örökre elbúcsúzol tőle? Hogy soha többé nem fog látni? Hogy mondod el az anyukádnak, a Szerelmednek, a testvéreidnek akik azt sem tudják még mi az?
Egy átlagos napnak indult az egész kicsit borongós időjárás,kicsit hideg, de átlagos,azt az egy dolgot leszámítva,hogy megfogsz halni...és tudsz róla. Elbúcsúzz mindenkitől akit szeretsz vagy hagyd meg nekik az illúziót,hogy örökké velük leszel? Én elbúcsúztam....vagyis próbáltam.Búcsúlevelet írtam és amíg volt egy kis időm elmondtam,hogy mennyire fontosak nekem....egy utolsó ölelés.
Nem lehet mindig kedvesnek lenni mindenkivel pl. az anyukánkkal,mert mindenki tudja, hogy viták vannak, de mi van ha egy ilyen veszekedés után megy el ő vagy te? Mi marad ezután?? Egy üresség? nem annál talán rosszabb.... a bűntudat,hogy nem mondtad el, hogy szereted.
És a Szerelmedtől való elbúcsúzás? Mit mondasz neki? Hogy élj boldogan amíg lehet? Legyél újra szerelmes? Váltsd valóra mással amit velem elterveztél? Talán megtudná tenni,de talán ő is meghalna veled.
