Hát nem tudom, hogy írtam e már, de utálom az irigy embereket, akiknek azért nem tetszik valami, mert épp szerelmesek vagy csak utálják, hogy a másik ember boldog. A nagy helyzet az, hogy raktam ki az egyik oldalra egy képet, amin a párommal vagyok és ez a drága "udvarlóimnak" nem tetszik ezért dislike-olták közös erővel -.-
Itt a bizonyos kép: http://www.demotivalo.net/view/72299
Annyira felhúztam magam, bár tudom, hogy nem szabadna érdekeljen, de akkor is rosszul érint, hogy az emberek így viselkednek :(
2012. január 17., kedd
2012. január 11., szerda
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."Olyan furcsa, hogy egy pillanat alatt véget érhet egy ember élete. Nem számít, hogy milyen fiatal vagy idős ... a halál nem tesz kivételt senkivel. Ebbe csak akkor gondolunk bele, ha megtörténik, ha egy ismerős/barát elmegy tőlünk és nem látjuk többet. Velünk is megtörténhet akármelyik pillanatban. Úgy kell élnünk, hogy ha elmegyünk mosolyogva gondoljanak vissza az emberek arra, hogy kik is voltunk és mit jelentettünk neki. Vajon ha most meghalnék ki és hogyan emlékezne rám vissza? Egyáltalán gondolna rám valaki? Olyan sok furcsa érzés van bennem most ... nem tudom hova tenni ezeket =(
2012. január 3., kedd
Ez volt eddig a legjobb szünetem :) Két hete vagyunk összezárva a Drágámmal, de még nem veszekedtünk, valahogy minden tökéletes. A karácsony is az volt :) jobb, mint valaha :$ Csak kár, hogy egy csomó lány rá van kattanva... de neki csak én kellek azt mondta és valamiért neki elhiszem :) Egyszerűen BOLDOG vagyok és remélem így is marad már végre :) <3
Jah és utólag is BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÚJ ÉVET MINDEN OLVASÓMNAK!
2011. december 12., hétfő
Egy kis változás...
A változatosság kedvéért szeretnélek titeket megkérni valamire.... Hogy mire? Arra hogy írjatok nekem egy a-mailt amiben elmondjátok a véleményeteket a bejegyzésekről és hogy miről olvasnátok szívesen. Ide kérem: akasha18@freemail.hu Előre is köszönök minden használható kritikát :)
Na igen megint nem írtam jó pár napja, de itt a sok vizsga a nyakamon és első sorban most a Filológia zh-tól parázok mivel a könyvek elolvasásával még nem tartok sehol sem,de tudom, hogy sikerülni fog,mert a jegyzeteket már megtanultam :) A párom pedig mellettem van mindenben és nem panaszkodik,hogy a tanulás miatt kicsit kevesebb időm van rá...sőt néha ő mondja, hogy tanuljak, mert tudja, hogy mennyire fontos ez nekem. A másik nagy problémám, hogy választanom kell a magyar mellé még valamit, ami nem tudom még mi lesz és nem sokára döntenem kell... Na puszi mindenkinek :) Vigyázzatok magatokra és öltözzetek fel rendesen! Én pedig mentem tanulni! <3
Na igen megint nem írtam jó pár napja, de itt a sok vizsga a nyakamon és első sorban most a Filológia zh-tól parázok mivel a könyvek elolvasásával még nem tartok sehol sem,de tudom, hogy sikerülni fog,mert a jegyzeteket már megtanultam :) A párom pedig mellettem van mindenben és nem panaszkodik,hogy a tanulás miatt kicsit kevesebb időm van rá...sőt néha ő mondja, hogy tanuljak, mert tudja, hogy mennyire fontos ez nekem. A másik nagy problémám, hogy választanom kell a magyar mellé még valamit, ami nem tudom még mi lesz és nem sokára döntenem kell... Na puszi mindenkinek :) Vigyázzatok magatokra és öltözzetek fel rendesen! Én pedig mentem tanulni! <3
2011. november 27., vasárnap
"Szeretem a mondhatatlant..."
Te vagy a világ legszebb, legbájosabb hercegnője.
- És te ki vagy? Hogy hívnak? - kérdezte szívdobogva a kis hercegnő.
- Szeretőnek hívnak - mondta az idegen.
- Szerető.... milyen szép neved van....
Az idegen lehajolt és megcsókolta őt.
- Mi volt ez? - a kis hercegnő pirulva rezzent össze: Hiszen az ajkad most mondta a legszebbet, most mikor nem beszélt.
- Csak egy csók volt, amit mondtam.
- Nem értelek, beszélj, mi az a csók?
- A csók a szótalan szó, a mondhatatlan megmondása - felelte az idegen.
- Szeretem a mondhatatlant - suttogta a kis hercegnő - mondd meg még egyszer
- És te ki vagy? Hogy hívnak? - kérdezte szívdobogva a kis hercegnő.
- Szeretőnek hívnak - mondta az idegen.
- Szerető.... milyen szép neved van....
Az idegen lehajolt és megcsókolta őt.
- Mi volt ez? - a kis hercegnő pirulva rezzent össze: Hiszen az ajkad most mondta a legszebbet, most mikor nem beszélt.
- Csak egy csók volt, amit mondtam.
- Nem értelek, beszélj, mi az a csók?
- A csók a szótalan szó, a mondhatatlan megmondása - felelte az idegen.
- Szeretem a mondhatatlant - suttogta a kis hercegnő - mondd meg még egyszer
"Az életben az a legnagyobb boldogság, ha biztosan tudjuk, hogy szeretnek minket."
"Olyan nehéz leírni, hogy miről is van szó. Egyáltalán nem olyan, mint a szerelem első látásra. Inkább, mint... mint a gravitáció. Ha meglátod azt a valakit, akkor egyszerre nem a tömegvonzás ereje köt a földhöz többé. Hanem ő. És többé semmi más nem számít, csak ő. Egyszerűen mindent megtennél, bármivé lennél az ő kedvéért... Azzá válsz, amire neki a legnagyobb szüksége van: a védelmezője leszel vagy a szerelmese, a barátja vagy a testvére."
Valahol még mindig nem értem ezt az egészet, hogy miért is vagyok boldog.... a választ igazából tudom, de akkor sem értem, hogy aki már 3 éve tetszik nekem most hirtelen az enyém lett :$ Lehet,hogy másnak nem, de nekem ő a leghelyesebb és legjobb a világon :) Igaz az a mondás, hogy barátságokból szövődnek a legjobb szerelmek :) Itt egy kép nektek az én kis rocksztáromról :) <3
"Szerelmemet nem csillapítja se eső, se szomorúság, mert itt vagy nekem mint örök boldogság!"
2011. november 22., kedd
Ohh Happy Day =)
"Az élet tele van csalódásokkal. Mindig is voltak, vannak, lesznek. De ne feledd, hogy te irányítasz. Legyél boldog, vidám és felejtsd el a múltat!"
Boldog vagyok és szerelmes... és ennyire szépnek még nem láttam mindent :) Annyira tökéletes az egész, néha már túl szép, de most érzem, hogy nem fogok csalódni 1000 % :) Meg várom,hogy december legyen, mert megyek az én kis rocksztárom koncertjére és én fogok fotózni is :$ A legszebb az egészben,hogy már nagyon régóta tetszik és most végre vele lehetek :) és annyira passzolunk egymáshoz,mint még soha senkivel :$
2011. november 1., kedd
Olyan össze-visszaság van bennem amit elég nehéz leírni,de megpróbálom. Szeretsz valakit, de hiányzik más valaki. Az egyik mindent megtenne érted és a másik a pokolra jutatott és elérte, hogy összetörjön a szíved, de neked mégis fontos. Nem tudom már mit kéne érezzek vagy hogy kellene helyesen csinálnom... úgy hogy ha meglátom egy képen akkor ne ugorjon ki egyből a szívem és fogjon el a sírás.
Na majd csak túlélem, mint eddig mindig :) vagyis nagyon remélem!
Na majd csak túlélem, mint eddig mindig :) vagyis nagyon remélem!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)

