akasha

"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog... valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj."

Olyan furcsa, hogy egy pillanat alatt véget érhet egy ember élete. Nem számít, hogy milyen fiatal vagy idős ... a halál nem tesz kivételt senkivel. Ebbe csak akkor gondolunk bele, ha megtörténik, ha egy ismerős/barát elmegy tőlünk és nem látjuk többet. Velünk is megtörténhet akármelyik pillanatban. Úgy kell élnünk, hogy ha elmegyünk mosolyogva gondoljanak vissza az emberek arra, hogy kik is voltunk és mit jelentettünk neki. Vajon ha most meghalnék ki és hogyan emlékezne rám vissza? Egyáltalán gondolna rám valaki? Olyan sok furcsa érzés van bennem most ... nem tudom hova tenni ezeket =(