Álmatlanság gyötör... és nem csak a szó szoros értelmében.Az elmúlt hetek túl valóságosak voltak az álomvilágomhoz képest.Felébredtem.Szenvedek.
Álmaimban elképzeltem magamnak egy életet,felidézem szemem előtt a jövőbeli családi fotóalbumot,életem fontos eseményeit,ott vannak az arcok,mindenki az elképzelt szerepében tündököl.
Ébren vagyok...a képek kezdenek halványulni,magam előtt látok egy képkeretet,ahol emberek állnak de az arcuk már homályos,elkezdtek eltűnni a valóság sötétségébe.
Körbenézek és mindenhol pont azt látom,ami ott van,nincs mögöttes tartalom,nincs mögöttes kép,csak van,ami van.Szomorú.
Kiszáradt ágnak érzem magam,ki érthetne most meg engem?Belebetegszem az életbe.Nézem magam a tükörben és próbálok rájönni kit látok...17 éve nézem,mégsem ismerem.Mért ilyen nehéz élnem?
A szemem szürke és mögötte véget nem érő fekete mélység.Egyre kevésbé tudom elviselni ezt az érzést.Mért nincs bátorságom véget vetni ennek?
Gyenge vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése