Az embernek úgy kell a mese, mint az édes álom.

"Elfog egy érzés,hogy nem vagy velem

Egy pillanat és elvesztem a fejem

Egy sóhaj és véget érhet minden

 De értsd meg csak te kellesz nekem.

Ne hagyd hogy elveszítselek

Ne hagyd hogy álom legyen

Ne hagyj el mert vétkezem

Inkább segíts hogy jóvá tehessem."

/Saját/ 

Néha elfog egy különös érzés,egy olyan érzés ami nem szeretném hogy valós legyen. Azt érzem, hogy a sok dolog ami megtörténik velem nem valós, mintha egy álom világba csöppentem volna... egy olyan világba ahol boldog vagyok,ahol van családom és egy szerető párom. Tudom, hogy nem álmodom, de mégis félek tőle,félek hogy nem igaz, hogy nem sokára felébredek és köddé lesz minden...csak úgy szerte foszlik az egész egy pillanat alatt. Annyira boldog vagyok, de ez a félelem árnyékot vet rá, egy icipici láthatatlan árnyékot, ami néha előbújik és körül ölel és úgy érzem megfojt vagy felébreszt ebből az álomból.