Villám hasít az égen,
mennydörgést viszhangoz az éter....
- Elmentél! Itt hagytál! -
Nem a természet haragja ez..... csak fájó szívem
reccsenése.
Több fájdalmat, bánatot már nem cipelhetett
szívem szakadt,
s milló darabra törve, szana-szét hever.
Zokogó lélek keresi az apró részeket,
hogy a tömérdek szilánkot összeragaszthassa.
S újra életet lehelhessen belé.....
Nehéz munkával, tengernyi könnynek árjával
a nagy mű végre készen.
Mosoly villan - reményteli!
Ima halkan rebben... S az életet adó lehelet
súlyától a szív ezer apró darabkára hullva, a lélek könnytengerébe
merülve végre nyugodtan elalhat.
Nem kell többet félnie: Beforr-e a heg valaha!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése