akasha

Mit látsz? Semmit. Oly erősen koncentrálsz a tökéletesnek képzelt kis világodra, hogy nem látsz belőle semmit. A kudarcaidat már csak akkor veszed észre, ha már nem helyre hozható. Minden mit eddig féltve őrizgettél, színes szappanbuborékként pattan szét. Nézed a hiábavaló küszködés eredményét. Nesze neked, fogd meg jól! Te alakítottad így, te akartad. Most megélheted mindazt, amit teremtettél, vagy annak a következményeit. S a végső kétségbeesésedben már nem kapaszkodsz a "reménybe". Hagyod, másnak maradjon belőle több, a te részedre is igényt tarthatnak. Neked már nem kell, hasztalan. Már nem kell sem az álom, sem az álmodozás, sem a figyelem; eldobtad az önmegvalósítás vágyát is. Mostmár csak az kell, hogy mindenki hagyjon békén. Megérkeztél a magányba, az egyedüllét nyugodt színpadára.