Egyre jobban kezdek rájönni milyen is vagyok valójában,pontosabban,hogy milyen nem vagyok.Amilyen sosem voltam csak úgy tettem,mintha olyan lennék,de már nem számít,nem akarom.
A fene nagy büszkeség és határozott kiállás,amit belém neveltek,amilyennek egy igazi nőnek lennie kellene,nem létezik bennem.Azt hittem jobb lesz nekem, ha megpróbálok ilyen lenni de csak rosszabb lett mert az emberrel az alapján viselkednek így vagy úgy mások,amilyennek mutatja magát.
Nem tudom,hogyan csinálta de kihozta belőlem a mélyen szunnyadó valódi énem,amit mindig szégyeltem,amit folyamatosan elnyomtam.Hogy miért?Nem akartam gyenge nő lenni.Pedig lehet pont az tett gyengévé,hogy nem vállaltam fel önmagam.
Egyáltalán nem vágyom a függetlenségre,mindig is azt szerettem ha birtokolnak,ha rajonganak értem,ha valaki kisajátít és akivel én ugyanezt megtehetem.Hogy miért?
Mert nem akarok egyedül lenni,kell valaki,aki csak az enyém és senki másé.Akiért érdemes minden nap felkelni,akiért élhetek,aki mindig velem lesz.Azt akarom,hogy valaki úgy sírjon értem,ahogyan én sírok érte,hogy én legyek az aki élteti,akiért elmenne bárhova,akit elpusztít a hiányom.És akiért én is ezt érzem.Mégha mások szemében szánalmas is.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése